Üdvözlünk weblapunkon!

Köszönjük, hogy megtiszteled figyelmeddel weboldalunkat. Enged meg, hogy egy pár szóval bemutassuk Szeged belvárosában található sörözőnket, amely szegedi és az ide látogató fiatalok egyik kedvenc törzshelye.

 

A söröző szenes pincéből való átalakítás után 1984-ben klubhelyiségként debütált és 1-2 éven belül vált igazi sörözővé.
A '80-as években a pult a nagyteremben hosszirányban helyezkedett el, előtte itató és bárszékek, a hátsó helyiségben pedig boxok voltak.
Mai elrendezését a '90-es évek vége felé kapta meg, ahol a pult középen helyezkedik el. A berendezés jórészt 6 személyes asztalokból áll, ahol 8 fő is kényelmesen elférhet, ezzel a befogadóképességet a ’80-as évekhez képest megtöbbszöröztük.

Gyakran rendezünk céges, születésnapi bulikat is, roppant kedvező áron.

 

Vendégeink leggyakrabban egy-egy fárasztó nap után látogatnak el hozzánk egy kicsit lazítani. A könnyed laza szórakozás érdekében csocsó asztal és nagyfelbontású televízió is helyet kapott a nagyteremben, ahol akár meccseket is lehet nézni.

A berendezés antik hatását a '60-as évekből származó bútorok és kiegészítők adják meg. A falakon található képek, amelyek Szeged egykori utcáiról, illetve a Móra Ferenc Múzeumról készültek.

 

A sörözőnk pincében van, de ezt remek megvilágítással, a kifogástalan szellőzéssel, nyáron klímával, bármely vendégünk számára kellemessé tesszük a kikapcsolódást.

Májustól augusztusig a Tisza Lajos krt-on a söröző előtti járdán terasz is üzemel.

 

A bulizásra is alkalmas helyet általában törzsvendégeink töltik meg esténként. Emiatt ha hétvégén szándékoztok beülni a ”patikába”, akkor nem árt korábban asztalt foglaltatni, mert este gyakran minden asztalunk foglalt.

A felszolgálás állítólag gyors és precíz, de teltház esetén porszem kerülhet a fogaskerekek közé. :-)

 

Ha te is át akarod érezni azt a hangulatot, amiben minden nap élünk, akkor legyél te is a vendégünk!

 

Várunk szeretettel: Sörpatika Vezetőség